Mindennap jön az e-mail fiókomba bibliai útmutatás, nagyon szeretem olvasni őket, mindig bátorítanak, erőt adnak már kora reggel a napomhoz. A címet is az egyik bibliai tanításból vettem és megpróbálom visszaadni, amit írtak benne. Az egész bibliai tanítás ma arról szólt, hogy észreveszi-e valaki a fáradozásainkat, amit napról napra teszünk? Van-e valaki, akinek feltűnik az igyekezetünk?
Ha szabad idézni ebből a bibliai tanításból, akkor most ebből írok pár sort, mert nagyon jól fejezi ki ezt az érzést:
"Nem osztanak prémiumot azért, ha mindennap időben érkezünk a munkába. Nem köszöntenek virágcsokorral hétfő reggel, mert tiszta ruha van a szekrényben. És nem adnak állami elismerést azért sem, hogy 12 éven át minden egyes hétköznap uzsonnát csomagoltunk a gyereknek. - Érezheted úgy, hogy munkádat és hűségedet nem ismerik el. Egy villanásnyi idő, míg látszik az eredménye, és talán anyagiakban nem kifejezhető az értéke. - Ha a munkádat értékelik, megbecsülik, és ennek hangot is adnak, az örömöt és megelégedést jelent. Amikor ez elmarad, fájó hiányt érzünk."
Látja-e valaki is a fáradozásainkat vagy annyira természetesnek veszik, hogy szóra sem méltatják? A bibliai tanítás arra oktat, hogy ilyenkor is van, aki észreveszi tetteinket, és ez nem más, mint a Jóisten, és maga Jézus Krisztus is.
Ugye te is úgy vagy, hogy egész nap robotolsz, ha a gyermeked beteg, otthon maradsz, ápolod, önmagaddal alig vagy egyáltalán nem is törődsz, minden más fontosabb és előrébb való. De egy idő után valóban felteszed magadnak a kérdést, hogy mi végre a sok munka, a sok fáradozás, ha a vége csak a kifáradás és a legyengülés? Mindig többet várunk magunktól, pedig elég lenne az is, ha mi magunk vennénk észre, hogy mit teszünk, és még ha senki sem figyel fel ránk, mi tudjuk, hogy megtettük a magunk dolgát.
Egy kicsit megint idézek az én bibliai levelemből:
"Egy lelkipásztor elhatározta, hogy élete végéig minden héten virágot fog venni a feleségének. Az első héten nagy ujjongás volt, a feleség odavolt a szép virágcsokorért. A második héten is érkezett az ajándék, és a fogadtatás hasonló volt. Amikor a harmadik héten a feleség ismét megtalálta a virágokat, kifejezte örömét, de már nem ugyanazzal a lelkesedéssel. A negyedik héten egy szolid mosolyra és "köszi"-re futotta. Miért? Nem azért, mert nem örült a virágoknak vagy kevésbé szerette volna a férjét. Egyszerűen hozzászokott a kedves gesztushoz. - Amikor nem azzal lépnek be a házadba, hogy Aztaaa... micsoda tisztaság van itt!, vagy nem bontanak pezsgőt azért, mert megint időben és jól lett elvégezve a munka - akkor lehet, hogy ez azért van, mert már mindenki hozzászokott, hogy nálad ez a norma. Megbízható, kiszámítható vagy, és kiváló munkát végzel, amit természetesnek vesznek. Ez is a dicséret egy formája."
Hidd el, hogy nemcsak önmagadnak teszel jót, ha mindennap teszed a dolgod és nem vársz érte cserébe semmit. A család többi tagja, és a többi ember is észreveszi a fáradozásodat, csak olyanok vagyunk, hogy nemigazán tudjuk ezt nyíltan kifejezni. Látjuk a tisztaságot, észrevesszük a figyelmességet, de már kevesebb hajlandóság van bennünk, hogy ezt meg is köszönjük. Sokszor így van, nagyon sokszor, és a tanulság nyilván az, hogy legyünk emberibbek egymáshoz. Nekünk sem esik jól annyira, ha a mi munkánkat nem ismerik el rendesen, akkor bennünk is legyen annyi jószándék és figyelem, hogy mi is megdicsérünk másokat, főleg a szeretteinket, ha látjuk, hogy mindennap szorgosan teszik a dolgukat. :) Csak egy kis figyelem a részünkről, és máris örömet okozunk a társainknak!
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel, s nézz csak körül gyorsan, mi minden szépet és csodálatost fedezel fel hirtelen a szobádban, amit szorgos kezek végeztek el! :)
Utolsó kommentek